Anyaság-Tudatosan-Élvezetesen-Könnyedén

Tovább

A Küldetésem

Erzsi Kozmáné, a kis iskolás anyák mentora, az Élmény- Szülő- Anyaság – Tudatosan – Élvezetesen – Könnyedén közösség létrehozója, vezetője, édesanya, feleség.

Azt vallom, hogy most a XXI. században az édesanyáknak lehetőségük van megélni az anyaságukat, úgy, hogy az életük többi területén is kiteljesedjenek, lemondások nélkül. Személyes tapasztalataim alapján tudom, hogy amikor az anya nem hoz döntést önmaga, anyasága, élete kiteljesítése mellett, akkor a gyermekének sem tudja a legtöbbet adni.

Az édesanya arra vágyik, hogy a gyermekének a legtöbbet adhassa. A gyermek az anyában a példaképet, a követendő mintát látja, ezért fontos, hogy anyaként kiteljesedett életet tudj élni. Az anya képes arra, hogy személyre szabottan, különleges útmutatás mellett, az anyaságát a legteljesebben megélhesse.

Amennyiben nem tudsz kiteljesedni anyaként az anyaságodban, munka és család mellett, melyet az egy éve húzódó karantén, az otthon tanulás, az otthoni munkavégzés is tovább nehezít, mely meggátolja a tovább haladásodat. Anyaként már nagyon vágysz a harmonikus, kiteljesedett életre, hogy megadhasd a gyermeked számára a legtöbbet, azt az életet, amire Te magad is vágysz. Ebben tudok Neked segíteni.

Bemutatkozás

A harmincas éveim végén, 3 gyermekes anyaként nagyon vágytam a különböző életterületeim közötti harmóniára, éreztem, hogy van még valami több számomra. Volt egy folyamatosan visszatérő gondolat a fejemben, amely egy anya számára a legfontosabb, hogyan tudom a gyerekeim számára a legtöbbet adni? Több iskolát és tanfolyamot elvégeztem, de nem találtam a választ a kérdésemre, majd feltettem magamnak ezt a kérdést, amire ez a válasz érkezett: „Az anya a gyermeke számára akkor tudja a legtöbbet adni, ha anya harmóniába kerül önmagával és ezáltal az élete minden területével.”

Ha az anya feltárja a rejtett kincses bányáját, megismeri, elfogadja és megszereti önmagát, akkor megérkezik az életébe a harmónia, amely kihat a gyermekre és az egész család.

Azt vallom, hogy most a XXI. században az édesanyáknak van lehetőségük megélni az anyaságukat, úgy, hogy az életük többi területén is ki tudjanak teljesedni, lemondások nélkül. Személyes tapasztalataim alapján tudom, hogy amikor az anya nem hoz döntést önmaga, anyasága, élete kiteljesítése mellett, akkor a gyermekének sem tudja a legtöbbet adni.

Az édesanya arra vágyik, hogy a gyermekének a legtöbbet adhassa.  A gyermek az anyában a példaképet, a követendő mintát látja, ezért fontos, hogy anyaként kiteljesedett életet tudj élni. Az anya képes arra, hogy személyre szabottan, különleges útmutatás mellett, az anyaságát a legteljesebben megélhesse.

Amennyiben nem tudsz kiteljesedni anyaként az anyaságodban, munka és család mellett, melyet az egy éve húzódó karantén, az otthon tanulás, az otthoni munkavégzés is tovább nehezít, mely meggátolja a tovább haladásodat. Anyaként már nagyon vágysz a harmonikus, kiteljesedett életre, hogy megadhasd a gyermeked számára a legtöbbet, azt az életet, amire Te magad is vágysz. Ebben tudok Neked segíteni, hogy az anyaságod és az életed többi területét is a legteljesebben, harmóniában tudd élni. Tudatosan – Élvezetesen – Könnyedén.

Hogyan működik?

Your content goes here. Edit or remove this text inline or in the module Content settings. You can also style every aspect of this content in the module Design settings and even apply custom CSS to this text in the module Advanced settings.

Személyes mentorálás 90 perc

Maecenas ante mauris, placerat in pretium non, sagittis a leo. Nulla feugiat ipsum facilisis finibus ornare. Donec placerat bibendum purus ac volutpat.Maecenas ante mauris

10.000

More Details

Vivamus magna justo, lacinia eget consectetur sed, convallis at tellus. Donec sollicitudin molestie malesuada. Vivamus suscipit tortor eget felis porttitor volutpat. Vestibulum ac diam sit amet quam vehicula elementum sed sit amet dui. Curabitur arcu erat, accumsan id imperdiet et, porttitor at sem. Nulla quis lorem ut libero malesuada feugiat. Donec sollicitudin molestie malesuada. Curabitur non nulla sit amet nisl tempus convallis quis ac lectus. Curabitur non nulla sit amet nisl tempus convallis quis ac lectus.

5 hetes csoportos mentorálás

Maecenas ante mauris, placerat in pretium non, sagittis a leo. Nulla feugiat ipsum facilisis finibus ornare. Donec placerat bibendum purus ac volutpat.Maecenas ante mauris

20.000

30 napos csoportos mentorálás

Maecenas ante mauris, placerat in pretium non, sagittis a leo. Nulla feugiat ipsum facilisis finibus ornare. Donec placerat bibendum purus ac volutpat.Maecenas ante mauris

30.000

Kérdése van?